Gondolatok a segítői munkáról

Amikor a segítő út maga is gyógyít

Az utóbbi napokban olyan intenzív megéléseim voltak a munkám során, hogy most ki kellett írnom magamból.

Hiszem, hogy minden spirituális segítőt olyan ügyfél talál meg, akinek a problémájával – akár saját, akár szeretteink életén keresztül – személyesen is találkoztunk. Így tudunk vele valódi együttérzéssel kapcsolódni. Fontos azonban, hogy ez az együttérzés ne vigyen el bennünket, ne borítsa fel a belső stabilitásunkat – ez is a segítői út része: vigyázni magunkra, dolgozni magunkon.

Amikor a megfelelő ügyfél érkezik, az esetek többségében olyan témát hoz, ami bennem is jelen van – akár már egy magasabb nézőpontból, de még mindig ott munkál bennem. Ez számomra mindig csodálatos: újra és újra rácsodálkozom az élet sokszínűségére, ahogy ugyanazokat a belső megéléseket ezernyi formában tükrözi vissza.

És igen: én is dolgozom magamon ilyenkor. A kezelés alatt figyelmem az ügyfélé, utána tudatosítom magamban a változást. Hazafelé sétálva – mert számomra a séta az egyik legjobb önterápia – végiggondolom, mit mutatott meg nekem az adott téma. Mi oldódott bennem is. A múlt héten ez annyira erőteljes volt, hogy magam is meglepődtem.

Mi történik az oldások alkalmával? A végén mindig megkönnyebbülés. Addig pedig… szinte bármi.

Nálam most az elsőnél akkora felszabadultság tört rám, hogy itthon leginkább ujjongva ugráltam volna, majd a meghatottságtól könnyeztem. A másik két esetben a testi tünet oldódott, az egyiknél utólag vettem észre, hogy elmúlt, a másiknál kifejezetten fájt, ahogy a testem kidolgozta magából. Az ügyfeleimnél is láttam már mindent: sírást, nevetést, köhögést, tüsszentést, fájdalmat, bélhangokat, ájulás-szerű állapotot… És mindig, a végén ott a könnyebbség. Nem azért hagyjuk abba, mert letelt az idő – hanem mert valami belül már feloldódott.

Izgalmas szakma ez – mély, élő, folyamatosan alakító.

Ha úgy érzed, van benned is valami, amit ideje letenni... és ehhez jól jönne egy kísérő,
szeretettel várlak.

(A kép saját.)