Kérdeztétek – válaszolok: Miért lesz mindennek, amit kipróbálok valami negatív tünete?

Ismét egy olyan kérdést kaptam, ami fontos lehet minden testi-lelki önismeret útján elindulónak:
"Hogy van az, hogy bármit elkezdek csinálni, annak valamilyen negatív tünete lesz?"
Értem, hogy ijesztő ez. Mert ha újra és újra azt éled meg, hogy elindulsz valami jó felé, közben mégis jön valami kellemetlenség, akkor egy idő után teljesen logikusnak tűnhet a gondolat: "lehet, hogy nekem ez nem tesz jót… vagy ennyire rosszul csinálok valamit?"
Mielőtt azonban messzire mennénk, van néhány pont, ahol érdemes megállni, és tisztázni, miről beszélünk valójában.
Üzenetben kaptam egy technika leírását, és a szakmai véleményemet kérték róla azzal a kérdéssel, hogy miért volt a kipróbálása után negatív tünete.
Na, itt az első megálló: én nem fogok minősíteni semmilyen módszert pusztán leírás alapján. Amíg nem próbáltam ki és nem ismerem a működését, felelősen nem tudom megmondani, hogyan hat a gyakorlóra.
Amit viszont érdemes: kérdezd meg a módszer gazdájától, mire való, hogyan dolgozik, kinek ajánlja, és kinek nem. Kivétel, ha a leírásban a saját területemen belül egyértelmű szakmai tévedést látok (például elemtani besorolás). Ilyenkor sem minősítek, csak tisztázok.
A "negatív tünet" sokszor két dolgot takar. A negatív hatás romboló és hosszabb távon is lefelé visz. A kellemetlen érzés viszont lehet annak jele, hogy elindult a változás – csak nem komfortos.
Mint edzésnél: elfáradsz, feszül az izom, lehet izomláz. Kellemetlen, mégis épít. Belső munkában is gyakran ez a különbség.
Ha tényleg változtatni akarsz, előbb-utóbb előjönnek kellemetlenebb rétegek is. Beszélgetős segítségnél is: szembesülsz mintákkal, elakadásokkal, és nem mindig jó érzés kimondani vagy meglátni, mi van.
A zaccal, iszappal szembenézni nem könnyű, de sokszor ez az előrelépés ára.
Az energia működését a testünkben leginkább egy folyóhoz tudom hasonlítani. Ahogy egy folyó medrét el tudja zárni a törmelék – faág, hordalék, szennyeződés –, úgy alakulhatnak ki torlaszok az energiavezetékeinkben is. És ennek két oldala van: az egyik oldalon feszülés, torlódás, a másikon hiány, gyengeségérzet.
Amikor tényleg elkezdesz dolgozni az áramlással, az elindulhat szép lassan, vagy akár hirtelen is. És egyáltalán nem mindegy, mekkora volt az elakadás, és mióta áll fenn. A hirtelen meginduló energiaáramlás pedig okozhat olyan reakciókat, amiket a hétköznapokban könnyű egyetlen szóval elintézni: "negatív tünet". Pedig sokszor inkább azt jelenti: a rendszer újra mozgásba került.
Ilyenkor elindul egy tisztulási folyamat. Lehet ezt méregtelenítésnek is nevezni abban az értelemben, hogy a test megpróbál megszabadulni olyan dolgoktól, amire már nincs szüksége.
Ez testi szinten többféleképpen jelenhet meg: fokozott izzadás (akár szokatlanabb testszaggal is), a vizelet és a széklet mennyiségének vagy minőségének változása, gázképződés, könnyek. Aki csinált már valaha gyógynövényes tisztító vagy májtisztító kúrát, gyakran ismeri ezt az élményt: a testnek vannak természetes csatornái, és ha valami elindul, azon keresztül próbál távozni.
Erősebb reakcióknál előfordulhat fejfájás, szédülés, vagy akár hányinger, ritkábban hányás. És igen: attól függően, hol tárolt a test egy adott érzelmi sérülést, jelentkezhetnek fájdalomtünetek is az adott testrészen.
Mindezt nem azért írom le, hogy bárkit megijesszek, hanem azért, hogy tudd: a kellemetlenség nem automatikusan rossz jel. Sokakat pont ez nyugtat meg: ha tudod, mi lehet átmeneti jelzés, nem ijed meg tőle a rendszered. És ha már ennek az olvasása is sok, az is információ: lehet, hogy most még nem ez a tempó a tiéd.
Most jön az a mondat, amit nagyon pontosan szeretnék kimondani: a változás nem egyenlő az önkínzással. Vannak szelídebb és drasztikusabb módszerek, és ha te épp olyan élethelyzetben vagy, hogy egy régóta fennálló, egyre zavaróbb dolgon szeretnél változtatni, akkor tartsd be a fokozatosság elvét.
Beszélj a szakemberekkel, kérdezd ki őket a technikájukról, és válassz olyan módszert, ami most számodra könnyebben befogadható. Mert ez mindenkinek egyéni: függ a belső erőtől, függ a fizikai állapottól, és attól is, mennyire vagy terhelésben éppen.
És itt van az a pont, amin nem a kezdők csúsznak el. Mert van egy másik véglet is: amikor valaki már rutinos önfejlesztő, és észrevétlenül beleáll egyfajta mazochizmusba. Mintha az lenne a fejlődés bizonyítéka, hogy állandóan ásunk, állandóan tisztítunk, állandóan elemezünk, és közben rágjuk a sérelmeinket, a problémáinkat újra és újra.
Én is voltam ilyen intenzív gyakorló időszakban. Kipróbáltam. És el lehet benne fáradni. Nagyon. Ráadásul egy idő után pont ellentétes lesz a hatása: a fáradtság mellé odajön az az élmény, hogy folyamatosan azt érzem, mi nem jó az életemben, ahelyett, hogy végre arra tudnék figyelni, mi az, ami igen.
Óriási életminőségbeli különbség van aközött, hogy melyikre teszed a fókuszt. Nem arról van szó, hogy nincs szükség tisztításra, feldolgozásra, rendbetételre. De ha folyamatosan "a gittet rágjuk", az inkább megkeserít, mint felszabadít.
A tempó nincs kőbe vésve: változik, mert te is változol, és az élethelyzeted is. Nekem is voltak intenzív időszakaim, és volt, amikor vissza kellett venni.
Ennek is megvan a ciklikussága: ami felerősödik, egyszer lejjebb hagy. Ez nem visszaesés, hanem ritmus. Az iránytű egyszerű: jól esik most, vagy inkább pihennél?
A szelídebb módszereknél általában könnyebb tartani ezt a ritmust. És ott is jöhet egy pont, amikor megszületik az igény: na jó, most ugorjunk egy nagyobbat, lépjünk egy szintet. Az intenzívebb folyamatoknál pedig gyakran pont fordítva történik: oké, ezt a gátat feloldottam, átmentem rajta, és most átmegyek szelídebbre, hogy rendeződni tudjon a belső világom.
Éppen ezért nálam a módszerek intenzitása nagyjából így épül fel: a legszelídebb belépő a kristályterápia, ezt követi a shiatsu, ami mély átadás és tartott tér, majd a do-in, ami szelíd, de aktív, mert ott már te is teszel magadért mozdulattal és figyelemmel. A csikung egy nagyobb előrelépés: több energia mozdul meg, erősebb rendeződés indulhat el.
És végül ott van a belső átkeretezés és áthangolás (szuggesztív programozás), ami a legintenzívebb: amikor tényleg feszít a gát, gyorsabb fordulat kell, és vállalod, hogy utána rendeződni is fog a rendszer – igen, ehhez általában több alkalom is kell.
Nem azért van ez a létra, mert egyik jobb, mint a másik. Hanem azért, mert különböző élethelyzetekben más tempó esik jól, és más tempó tartható.
Ha nagyon röviden kellene összefoglalnom a válaszomat: sokszor nem az történik, hogy minden, amit kipróbálsz, rossz neked, hanem az, hogy amikor elindulsz a változás felé, a rendszered jelez. És nem mindegy, hogy ezt rombolásnak vagy átmeneti kellemetlenségnek címkézed.
A bátorság sokszor nem abban van, hogy mindent kibírok, hanem abban, hogy okosan választok tempót, és közben nem fordulok magam ellen.
Ha szeretnél változtatni, de nem akarsz átesni a ló túloldalára, kezdd ott, amit a tested és az idegrendszered is be tud fogadni. És haladj úgy, hogy közben megmaradjon benned a mondat: "Ez nem önkínzás. Ez egy folyamat."
Ha a tüneteid erősek, ijesztők, vagy tartósan romló irányba mennek, ne hősieskedj. Vedd komolyan a tested jelzéseit, és kérj segítséget megfelelő szakembertől is.
Szeretettel,
Eszter
