Kérdezz - felelek: a harmadik szem nyitása

Gyakran kapok erre vonatkozó kérdést és mivel a tegnapi írásommal is szoros összefüggésben van, fontosnak érzem most írásban is megfogalmazni. Fontosnak tartom, mert ebben a témában sokszor lehet félrevezetéssel találkozni, - hogy ez kapzsiságból vagy tudatlanságból fakad, azt nem nekem kell megítélni, - ami a témában még tapasztalatlan, jóhiszemű érdeklődőnek akár kárt is okozhat.
A leggyakoribb kérdés az szokott lenni, hogy hogyan lehet nyitni a harmadik szemet. Erre én mindig visszakérdezéssel felelek: miért szeretnéd nyitni, miért fontos ez neked? És ekkor érkeznek azok a válaszok, amikből pontosan látható, hogy az illető a spirituális útja elején jár, de már megtalálták azok, a már említett félrevezető írások, "csillámpónis történetek", hogy de "csudijó" és boldogságod kulcsa ez. El kell szomorítsalak, EZ NEM ÍGY VAN!
A másik nagyon gyakori téma a belső látás, az hogy a vezetett meditáció után valaki odajön és azt mondja, hogy én nem látom, amit mondasz. Erre azt szoktam mondani, hogy nem is kell.
Kicsit szétszedem kisebb részekre ezt a csomagot, talán így érthetőbb lesz.
Van valamilyen érzékelésünk, amit tisztán látásnak szoktunk nevezni. Az elnevezés azt sugallja, hogy látni kell, épp úgy, mintha a szemünkkel látnánk, de ez nincs így. A tisztán látás képessége egy "érzékelési csomag", amely a tisztán látás, tisztán hallás, tisztán gondolás, tisztán érzés részekből áll össze.
Minden ember más. Vannak, akik vizuális típusúak, ők inkább látnak. Vannak, akiknek a hallása nagyon kifinomult, ők hallhatják, ami másoknak hallhatatlan. Vannak, akik érzik a környezetüket, akár tapintással, akár a testükön belül. És vannak, akikhez az információk gondolatként érkeznek. Ezek lesznek számukra a legerősebb jelzések. A jó hír, hogy mindannyian rendelkezünk mind a négy képességgel, persze különböző mértékben, ami fejleszthető és érdemes is együtt fejleszteni mindegyiket. Az is jó hír, hogy a meditációban sem kell látni semmit. A rossz hír azoknak, akik csak a tisztán látást szeretnék maguknak: ez a legmegbízhatatlanabb a négy közül.
Miért a tisztán látás a legmegbízhatatlanabb? Mert aki csak ezzel akar tájékozódni könnyen hallucinációba keveredhet. De miért? Mert a képességeink az energiaszintünk és vele együtt a rezgésszintünk emelkedésével természetesen fejlődnek, bontakoznak ki. Ez azt is jelenti, hogy saját rezgésszintünkkel hasonló rezgésszintekkel tudunk kapcsolódni. (Javaslom áttekintésre a Hawkins féle tudattérképet, hogy mely érzések határozzák meg leginkább a napjaidat.) Általában azok esnek a megtévesztők hálójába, akik boldogtalanságukban keresnek valamiféle megváltást, várva az angyalokra, tündérekre, csodákra... DE NEM EZT KAPJÁK. Lehet erőszakosan feszegetni a tisztánlátást képességét, csak az amivel ilyenkor az illető találkozik, nem az lesz, amit várt. Jó esetben csak nem tudja értelmezni helyesen, amit lát, hiszen nincs mögötte felkészültség, tudás. Rosszabb esetben akár rémületes is lehet az élmény számára...
Óvakodj azoktól, akik azt ígérik, hogy 1 nap, 1 hétvégét megnyitják a harmadik szemed!
Maradjunk a biztonságos, természetes úton, hogy a képességeink fejlődése örömteli élmény lehessen. Bár a képeken a homlok közepén a harmadik szemet szokták ábrázolni, van más is, ami a megértéshez kell. Szükséges a harmadik fülnek és a második szívnek is a megnyílása. A szem és a fül fogadja az információt, de a szív bölcsessége az, amely értelmezi azt. Ezzel az ismerettel talán még inkább érthető, amit az imént írtam.
A meditációhoz még annyit, hogy az előbbiek külső információk, a meditáció alatt legtöbbször belső képekkel dolgozunk. Ez azt jelenti, hogy az a feladat, hogy megalkossuk az adott képet. Erre biztatnak az következő utasítások: lásd magad..., képzeld el..., alkosd meg..., jelenítsd meg... Ne tartsunk ezektől, van aki jól tud vizualizálni, ezért neki könnyedén, filmszerűen fut a történet, de nem mindenkinek. A meditáció akkor is eredményes, ha csak gondolod, gondolatban éled meg. A titok, azt hiszem az ÁTÉLÉS szóban van!
Ezek a "szerveink" tehát az energiaszintünk, rezgésszintünk emelkedésével együtt fejlődnek, nyílnak. Nem kell, nem lenne szabad erőltetni!
Energia szinten szükséges, hogy a korona csakránk és a harmadik szem csakránk tiszta és jól fejlett legyen. A fej energiapályái akadálymentesek legyenek.
A testünkben, az anyagban, mi támogatja az intuíciónkat, tisztán látásunkat - a kifejezés eredeti, tágabb értelmében?
Megfelelően kell működnie az alapagyi mirigynek és a tobozmirigynek és az orrunknak. Igen, az orrunknak!
Nem mehetek el itt két komoly kockázati tényező mellett:
- Az egyik a fluoridos fogkrém. Bár a tobozmirigyről azt írják, hogy az öregedés hatására természetes módon is meszesedhet, a fluorid rontja a működését. Ha eddig ilyen fogkrémet használtál és érdekel a spiritualitás, cseréld le mentesre.
- A másik magas kockázat a szintén nagyon sokak által használt gyógyszeres orrspray. Ez szaglásvesztést okozhat az arra (gyógyszerre) érzékenyeknél. Az orrunk ugyanis az intuíciót támogató érzékszervünk. A szaglásvesztés korábban rövidebb időszakra, az influenza vagy megfázás kísérő jelenségeként jelen volt, de a covid-os megbetegedések után sokaknak tartósan, akár hónapokig vagy évekig is szenvedhetnek tőle. Ezzel nem csak az intuíció, hanem sok esetben a mindennapi élet is megnehezedik.
Szerencsére a legtöbb esetben energiamunkával (csikung, do-in, shiatsu, stb.) ez helyreállítható.
Ha ebben támogatást vagy csak iránymutatást szeretnél kapni, vedd fel velem a kapcsolatot.
Jó egészséget kívánok!
(A kép saját.)