Sokadszorra mentem Boszniába, mégis most tanultam a legtöbbet

Az idei boszniai utunk egy kicsit más volt, mint a korábbiak.

Nem rohantunk. Egy nappal hosszabbra hagytuk, hogy legyen idő megérkezni, nem csak fizikailag, hanem lélekben is. És ez egy nagyon jó döntés volt.

A szállásunk (Visokó mellett) már önmagában megadta az alaphangot. Egy csendes, gyönyörű helyen, tágas kilátással, különleges, nehezen megfogalmazható energiával. Már az első este érezhető volt, hogy jó helyre jöttünk.

Ott, a megérkezés után még jutott idő egy kis könnyed kikapcsolódásra is (egy csocsózásra), majd egy közös csikung gyakorlással zártuk a napot. Szinte természetes volt, hogy ezzel hangolódjunk rá az előttünk álló napokra.

A piramis, ami "nem volt tervben"

A második napon Visokó felé indultunk.

Aki járt már ott, tudja: a Nap piramis és az alatta húzódó alagútrendszer, az Energiapark külön világ.
Mi viszont most először nem az alagútba mentünk, hanem fel a piramis tetejére.

Érdekes módon: ezt korábbi években terveztük, eddig nem sikerült. Most nem terveztük és mégis odakeveredtünk.

A piramis tetején nemcsak a látvány volt lenyűgöző. A természet szépsége önmagában is megállítja az embert, de ott ennél több van. Az energia annyira erős volt, hogy szinte "földhöz kötött".
Volt, hogy le kellett ülnöm, kapaszkodni a talajba, mert egyszerűen nem tudtam stabilan megállni. Egy rövid idő után pedig, amikor már mozdultam volna, még akkor is bizonytalan volt a járásom.

Mások is érezték, ki így, ki úgy. Volt, aki csak annyit mondott: "nagyon jó volt". Volt, aki mélyebben élte meg.

Talán ez a lényeg: mindenki annyit visz el egy ilyen helyről, amennyit éppen be tud fogadni.

Energiapark – a csend mélyebb rétege

A nap második felében az Energiaparkba mentünk.

Aki ismeri, tudja, hogy több része van, egyre inkább beépül. Számomra most is a hátsó, erdős terület adta a legtöbbet. A meditációs platformok, a csend, a természet közelsége, ott valahogy könnyebb elcsendesedni.

A közös gyakorlások

Az út során több alkalommal is volt lehetőségünk közösen gyakorolni.

Két teljes csikung órát is tartottam a következő napokon, és voltak rövidebb, egy-egy alkalmak is, amikor csak megálltunk egy helyszínen és együtt mozogtunk, jelen voltunk, kapcsolódtunk a hely energiájával, rendeztük a sajátunkat.

Ezek a gyakorlások más minőségűek voltak, mint egy megszokott órán.
A helyszínek, az energiák, a közös utazás élménye mind hozzáadott ahhoz, ami ott megszületett.

Az alagút – amikor még nincs ott a tömeg

Az alagutat a turisták előtt érdemes felkeresni, így másnap korán mentünk az alagútba.

Nem a klasszikus "turista kör" a cél, hanem az, hogy még a tömeg előtt bejussunk a meditációs kamrákba. A vezetett turista útvonalat is javaslom minden először idelátogatónak, de mi már visszajáró vendégek vagyunk. 

A meditációs út egy egészen más élmény. Csendesebb. Mélyebb.
Nem kell "keresni" a helyet, mindenhol jó, egyszerűen megérkezel bele és töltődsz.

Amikor eltévedsz… és mégis jó helyre jutsz

Ez az út nem volt mentes a nehézségektől.

Volt eltévedés. Többször is. Offline térképpel, bizonytalan útvonalakkal, folyamatos újratervezéssel.

Szervezőként ez nem a "feltöltődés" kategória. Mégis, ezekből a helyzetekből is születtek élmények.

Így jutottunk el például Travnikba, a Vitéz várához. Nem így terveztük, de végül ott voltunk.

És ez is része lett ennek az útnak.

Zárás, ami szintén nem úgy alakult… és mégis

Az utolsó napon Kraljeva Sutjeskában a ferences kolostort szerettünk volna megnézni.

Csak a kertjébe jutottunk be. Sem a múzeumba, sem a templomtérbe nem.

Ez lehetett volna csalódás.

Ehelyett lefelé haladva rátaláltunk egy régi mecsetre (1460-as években épült), a II. Mehmed nevéhez kapcsolódó Szultán mecsetre. Teljesen más világ, más vallás, más kultúra, mégis nyitottsággal, barátsággal fogadtak bennünket.

Beengedtek. Körbenézhettünk. Fotózhattunk. Jó példája ez annak, hogy ebben az országban a különböző vallások békében megférnek egymás mellett.

És valahogy ez a gesztus sokkal többet adott, mint amit eredetileg kerestünk.

Mit adott ez az út?

Energiában nem volt hiány idén sem.

De számomra ez az út nem csak a helyekről szólt. Hanem arról is, hogy nem mindig az történik, amit eltervezek. És hogy néha pontosan akkor érkezünk meg valahová, amikor nem akarjuk irányítani az utat.

A rugalmasság nem mindig kényelmes tanulás. De szükséges.

És hogy érdemes-e ellátogatni Boszniába?

Igen. Bosznia önmagában is lenyűgöző. A természeti szépségei miatt is megéri.

És ha valaki nyitott a mélyebb tapasztalásra, akkor ez a hely egészen más rétegeket is meg tud mutatni.