A Nyolc Brokáttekercs sorozat

2026.07.05

Wudang taoista nyolc brokáttekercs csikung

A Nyolc Brokáttekercs csikung közel ezeréves múltra visszatekintő taoista egészségművelő gyakorlatsor. Egyszerű, áramló mozdulatokból áll, mégis mélyen hat a testre, a légzésre és a figyelemre.

A Wudang taoista szemléletben a Nyolc Brokáttekercs csikung különlegessége a nyitás és a zárás. A gyakorlás lényege, hogy a mozdulat, a légzés és a figyelem egy irányba rendeződjön. Így a test nemcsak átmozgatódik, hanem fokozatosan megnyílik, erősödik, rendeződik, és a gyakorló belül is nyugodtabb, összeszedettebb állapotba kerülhet.

A gyakorlatsor nyolc fő mozdulatból, vagyis nyolc "tekercsből" áll. Ezek előtt nyitással kezdünk, a végén pedig külön zárással fejezzük be a gyakorlást. A nyitás és a zárás nem mellékes részek: ezek adják meg a gyakorlás keretét, minőségét és belső rendezettségét.

Nyitás – megérkezés a gyakorlásba

A nyitás a nyolc brokáttekercs kapuja: nem külön gyakorlat, hanem az a pillanat, amikor a test, a légzés és a figyelem egy irányba rendeződik, hogy a mozdulatok már ne puszta tornaként, hanem valódi csikungként szülessenek meg.

A nyitásban megérkezünk a testünkbe. Figyelünk a talpak kapcsolatára a talajjal, a térdek lazaságára, a medence és a derék helyzetére, a gerinc finom megnyúlására, a vállak oldódására és a légzés természetes ritmusára.

Ez a rész segít kilépni a hétköznapi kapkodásból. A figyelem fokozatosan befelé fordul, a test súlya lejjebb ereszkedik, a légzés nyugodtabbá válik. Nem erőltetünk semmit, egyszerűen megteremtjük azt a laza, stabil, figyelmes állapotot, amelyből a gyakorlás elindulhat.

A nyitás során kapcsolódunk az alsó tantienhez is, ahhoz az alsó hasi központhoz, amely a csikung gyakorlásban a stabilitás, a belső erő és a középpont területeként jelenik meg.

A nyitás nem formaság. Ez az a csendes kezdőpont, ahonnan a nyolc brokáttekercs sorozat mozdulatai megszületnek.

1. tekercs – Két kézzel tartani az eget, rendezni a hármas melegítőt

"Első tekercs:

Két kézzel tartsd a mennyet a Sanjiao (Hármas Melegítő) szabályozásához; a Sanjiao szabadon és egyenletesen továbbítja (a Chit). a betegségek eltűnnek. Fordítsd a tenyeredet az ég felé, és emeld fel mindkét karod. Húzd k1magad, egyenesítsd ki a derekad (és) hajolgass mindkét oldalra. Állj egyenesen és szilárdan. Gyakorolj sokáig, a test erős (lesz) (te pedig) boldog."

Az első brokáttekercs a nyitás után finoman megnyitja a testet, megnyújtja a törzset, tágasabbá teszi a légzést, és előkészíti a gyakorlást.

A mozdulatban a két kéz az ég felé emelkedik, miközben a gerinc megnyúlik, a mellkas finoman tágul, a vállak és a karok átmozdulnak. A cél nem az erőteljes nyújtózás, hanem az, hogy a test belülről nyíljon meg, lassan, figyelemmel, a légzéssel együtt.

A gyakorlat neve a hármas melegítő rendezésére utal. A kínai szemléletben ez a test három nagy területének — a mellkas, a has és az alhas — összehangolásához kapcsolódik. Ezért ez a mozdulat nemcsak a karokról vagy a vállakról szól, hanem a teljes törzs rendezéséről.

Az első tekercs különösen hasznos lehet a sok ülés, számítógépezés vagy stressz miatt összezáródott testtartás ellensúlyozására. Segít több teret teremteni a mellkasban, könnyedebbé tenni a légzést, és megérezni a test függőleges tengelyét.

Lent stabilitás, fent tágasság: a talpak kapcsolódnak a földhöz, a gerinc megnyúlik, a karok az ég felé emelkednek.

Röviden: az első brokáttekercs megnyit, megnyújt, tágít és rendez. Segít, hogy a nyitás után a test, a légzés és a figyelem valóban belépjen a gyakorlás áramlásába.

2. tekercs – Balra és jobbra nyitni az íjat, mintha sólyomra lőnénk

"Második tekercs:

Bal-jobb nyitja (meghajlítja) az íjat, mintha sólyomra lőne, a két kar erős és biztos, így erősíti a vesét és a derekat. Hajlítsd az íjat vízszintesen a válladhoz. (Gondolatban) húzd keményen. A kéz nyila (a célra) mutat, a szemeddel nézz. Bal-jobb huszonnégyszer lő. Lovagolj és guggolj le, így növeld a hatást." 

A második brokáttekercsben úgy nyitjuk a testet, mintha egy erős íjat feszítenénk meg. Ez a gyakorlat stabil alapot kér: a lábak dolgoznak, a test súlya lejjebb ereszkedik, a törzs megtartott, a karok pedig határozottan nyílnak két irányba.

A mozdulat egyszerre fejleszti az erőt, a tartást, a fókuszt és a belső összeszedettséget.

A Wudang szemlélet szerint ez a tekercs különösen a tüdő meridiánhoz kapcsolódik, ezért fontos szerepe van a légzés támogatásában. A kéztartás a tüdő és a vastagbél meridián területét is nyújtja, így a gyakorlat a mellkas nyitásán, a légzés tágításán és az elengedés folyamatán keresztül hat.

A klasszikus vers a vese és a derék erősítését is kiemeli. Ez a stabil, lovaglóállásos alapban érthető meg igazán: a gyakorlat nemcsak a karokról szól, hanem a lábak, a derék, a törzs és a figyelem együttműködéséről.

A tekintetnek is fontos szerepe van. Amikor a kéz a célra mutat, a szem követi az irányt. Ez segít összegyűjteni a figyelmet, erősíti a jelenlétet, és a mozdulatnak határozott, éber minőséget ad.

Röviden: a második tekercs erősít, nyit, fókuszál és tágít. Segít stabilabbá tenni az alapot, megnyitni a mellkast, támogatni a légzést, és összegyűjteni a figyelmet egy határozott, célzott mozdulatban.

Tanítói mondatként: ebben a tekercsben nemcsak a kar húzza az íjat, hanem az egész test részt vesz a mozdulatban: a láb gyökerezik, a derék megtart, a mellkas nyílik, a szem céloz, a figyelem pedig egy irányba rendeződik.

3. tekercs – A lép és a gyomor szabályozása

"Harmadik tekercs:

A lép és a gyomor szabályozásához egyenként emelj; a lép és a gyomorbékére és harmóniára (lel), a betegségek maguktól meggyógyulnak. Emeld fel a karod és merevítsd meg a tenyereket, erővel ringasd. Nyújtsd és fejleszd az izmokat, a lép és a gyomor kényelmes. A jobb kezed emeld magasra, a balt ejtsd le, a bal-jobb kinyúlik, élénken ringatja az ízületeket és csatornákat. "

A harmadik brokáttekercsben az egyik kéz az ég felé emelkedik, a másik a föld felé süllyed. A két irány egyszerre nyújtja és rendezi a törzset, különösen a has, a gyomor, a rekeszizom és a derék környékét.

A Wudang szemlélet szerint ez a gyakorlat a lép és a gyomor működésével áll kapcsolatban. A kínai gondolkodásban ezek a test fő energiaforrásai, mert az emésztésen és a táplálék átalakításán keresztül innen épül fel az életerő.

Ezért a harmadik tekercs nem csupán egy oldalirányú nyújtás vagy karmozdulat. A mozdulat célja, hogy harmonizálja a test középső terét: azt a belső központot, ahol az emésztés, a táplálás és az energiaépítés zajlik.

A gyakorlatban fontos, hogy ne vállból erőlködjünk. Az egyik tenyér finoman felfelé, a másik lefelé nyújtózik, miközben a törzs hosszabbá válik, a légzés szabadabb lesz, és a figyelem a test középső terébe rendeződik.

Röviden: a harmadik tekercs rendez, harmonizál és középre hoz. Segít megnyitni a törzset, tágítani a légzést, átmozgatni a has és a gyomor környékét, és támogatni azt a belső egyensúlyt, amelyre az emésztésnek és az energiaépítésnek szüksége van.

Tanítói mondatként: ebben a tekercsben az egyik kéz az eget támasztja, a másik a föld felé nyugszik; a test középső tere közben megnyílik, rendeződik, és a lép–gyomor működése harmóniára hangolódik.

4. tekercs – Hátranézni, hogy elmúljon az öt gyengeség és hét sérülés

"Negyedik tekercs:

Majd meglátod, (hogy elmúlik) az öt gyengeség és a hét sérülés: gyakorolj és eddz sokáig, az inak és a csontok megerősödnek. A gyengeség sérülései (az erőltetéstől) mind a belső szervek gyengeségi miatt lépnek fel. Húzd ki ( egyenesitsd ki) a mellkast és csavard a nyakad, nézz jól hátra. Tartsd a derekad és a mellkast, a test egyenes. Különösen hatásos a belső sérülések gyógyítására."

A negyedik brokáttekercs első ránézésre egyszerű hátranézésnek tűnhet, valójában azonban a teljes gerincet, a nyakat, a fejet, a tekintetet és a belső figyelmet is bevonó gyakorlat.

A mozdulat nem a nyak erőltetett hátracsavarásából indul. Először a derék fordul, majd amikor a derék már nem tud tovább fordulni, a váll viszi tovább az irányt. Ezután fordul a nyak és a fej, végül pedig a tekintet is követi a mozdulatot.

Vagyis a fordulás fokozatosan épül fel:

derék → váll → nyak/fej → tekintet

Így a gerinc teljes hosszában létrejön egy finom csavarodás, miközben a test egyenes marad, a mellkas nyitott, a derék megtartott, a mozdulat pedig nem erőből, hanem figyelemmel és fokozatosan történik.

A klasszikus versben szereplő "öt gyengeség" az öt yin szervhez kapcsolódik: szív, máj, lép, tüdő és vese.

A "hét sérülés" a hagyományos értelmezés szerint a hét érzelem okozta belső kibillenésre utal: boldogság, harag, bánat, öröm, szeretet, gyűlölet és vágy.

A kínai orvoslás szemlélete szerint a belső szervek és az érzelmek szorosan hatnak egymásra. Ha a szervek gyengébb állapotban vannak, az érzelmi zavarok könnyebben felzaklatják őket. Ugyanígy a túl erős, szélsőséges vagy tartós érzelmi állapotok is megterhelhetik a szervek működését.

Például a harag a hagyományos kínai szemlélet szerint a májhoz kapcsolódik, és a qi pangását okozhatja. Ezért a gyakorlat nemcsak a test átmozgatásáról szól, hanem az érzelmi energiák rendezéséről is.

Az erős érzelmek hatására a qi könnyen felszállhat és felhalmozódhat a fejben. Ez feszültséget, nyugtalanságot, fej–nyak területi telítettséget, belső nyomást vagy szétszórtságot okozhat. Amikor a fejet és a tekintetet finoman egyik irányból a másikba fordítjuk, a nyak izmai, erei és energiacsatornái lazulnak, a fejben összegyűlt qi pedig könnyebben kiegyenlítődhet.

Ezért a 4. tekercs különösen fontos a fej–nyak–váll terület feszültségeinek oldásában, a gerinc tengelyének érzékelésében, a mellkas nyitásában és a figyelem visszarendezésében.

A gyakorlat mélyebb szinten az érzelmek és a Shen, vagyis a tudat/szellem központosítását is támogatja. A cél nem az érzelmek elfojtása, hanem az, hogy ne sodorjanak el bennünket szélsőségesen. A gyakorlás segít visszatérni egy nyugodtabb, középre rendezettebb állapotba.

Röviden: a negyedik brokáttekercs nem egyszerű nyakfordítás. A derékból induló, vállon, nyakon, fejen és tekinteten át továbbhaladó teljes gerinccsavarás segít oldani a fej–nyak terület feszültségeit, kiegyenlíteni a fejben felhalmozódott qi-t, rendezni az érzelmi túlterheltséget, és visszahozni a figyelmet a test középpontjába.

Tanítói mondatként: ebben a tekercsben nemcsak hátranézünk, hanem a teljes gerincet engedjük fordulni. A derék indít, a váll továbbvisz, a fej követ, a tekintet pedig lezárja a mozdulatot. Így a test tengelye megmozdul, a nyak és a fej felszabadul, a figyelem pedig visszarendeződik középre.

5. tekercs – Lengesd a fejed és lóbáld a farkat, hogy megszabadulj a szív tüzétől

"Ötödik tekercs:

Lengesd a fejed és lóbáld a farkat, hogy megszabadulj a szív tüzétől; (amikor) a szív tüze erős, a fém tüdővel győzd le. A kezek nyomják a térdkalácsot, lengess és lóbálj újra és újra. A vér egyenletesen áramlik, ez igen kedvező. (Ha) az izmok/inak görcsösek, a lábak fájnak, a test (pedig) zsibbadt, nyújtózz és nyomj erősen, ne vesztegesd az idődet (habozással)."

Az ötödik brokáttekercs a szív tüzének csillapításához kapcsolódik. A "szív tüze" a kínai szemléletben nem szó szerinti tüzet jelent, hanem belső túlhevültséget, nyugtalanságot, feszültséget, izgatottságot, érzelmi telítettséget vagy túlpörgött állapotot.

Mai nyelven ez lehet az az érzés, amikor belül "túl sok" van: sok inger, sok gondolat, sok érzelem, sok feszültség, sok sietség.

A gyakorlat ringató, lengő mozdulata segít levezetni ezt a túlhevült állapotot. A test mélyebb állásba kerül, a lábak stabilan tartanak, a derék és a medence ring, a mellkas nyílik, a légzés tágul, a figyelem pedig követi a mozdulat áramlását.

A klasszikus vers azt mondja: amikor a szív tüze erős, a fém tüdővel győzd le. Ez az öt elem tanából érthető. A szív a tűz minőségéhez, a tüdő pedig a fém minőségéhez kapcsolódik. A mellkas megnyitása és a légzés szerepe segít abban, hogy a tüdő működése részt vegyen a szív tüzének csillapításában.

Ezért ez a tekercs nem egyszerű törzsdöntés vagy fejmozgatás. A mozdulat a mellkas, a légzés, a derék, a medence és az érzelmi túlfeszültség rendezésén keresztül hat.

Röviden: az ötödik tekercs levezet, hűt és földel. Segít oldani a mellkasban és a szív területén felgyűlt túlfeszültséget, átmozgatja a derekat és a medencét, erősíti a lábakat, támogatja a légzés szabadabb áramlását, és nyugodtabb, kiegyensúlyozottabb állapotba rendez.

Tanítói mondatként: ebben a tekercsben a fej és a medence ringása segít levezetni a belső túlhevültséget. A lábak stabilan tartanak, a mellkas nyílik, a légzés hűt és rendez, a test pedig fokozatosan visszatalál egy nyugodtabb, földeltebb állapotba.

6. tekercs – A két kéz tartja a lábakat, hogy erősítse a vesét és a derekat

"Hatodik tekercs:

A két kéz tartja a lábakat, hogy erősítse a vesét és a derekat: (amikor) a vesék és a derék erős, az egész test erős. Hajlítsd be a derekad és fogd meg a lábad. (Ez a) leghatásosabb módja az izmok/inak és a csontok erősítésének. Egy le, egy fel, az életerő nagymértékben nő. ( Ez a) legjobb a megfázások megelőzésére."

A hatodik brokáttekercs a vesék és a derék egészségéhez kapcsolódik. A klasszikus vers szerint: amikor a vesék és a derék erősek, az egész test erős.

A Wudang taoista szemléletben a vesék különösen fontosak, mert a vesék tárolják a jinget, vagyis az esszenciát. A jing az alapvető életerőhöz, a növekedéshez, fejlődéshez, szaporodáshoz és vitalitáshoz kapcsolódik. Ezért a vese gyengesége a teljes vitalitás gyengülésével is összefügghet.

Ebben a gyakorlatban a figyelem a vesetájékra rendeződik. A kilégzés segít elengedni a vesék területéről a fáradt, elhasznált energiát, miközben a derék és a vesék környéke oldódik, melegszik és élénkül.

A gyakorlat a víz elemhez tartozó területekkel dolgozik. A víz elem a kínai szemléletben a veséhez, a mély tartalékokhoz és a regenerációhoz kapcsolódik. A víz elem meridiánjainak végigsimítása segít tudatosítani ezt a területet, és finoman támogatja a vesékhez kapcsolódó életerő megőrzését.

A klasszikus vers az izmok, inak és csontok erősítését is említi. Ez összhangban van azzal a hagyományos szemlélettel, amely a vesét a mély testi erővel, a csontokkal és az életesszenciával hozza kapcsolatba.

Röviden: a hatodik brokáttekercs a vesék, a derék és a jing, vagyis az esszencia gyakorlata. Segít a vesetájék tudatosításában, a fáradt energia elengedésében, a derék oldásában, és a vesékhez kapcsolódó vitalitás támogatásában.

Tanítói mondatként: ebben a tekercsben a vesékhez kapcsolódunk. A vesék a taoista szemlélet szerint a jing, vagyis az esszencia tárolói; ezért a gyakorlat a derék és a vesetájék élénkítésén keresztül a mélyebb vitalitást támogatja.

7. tekercs – Csavard az öklöd tüzes szemmel, hogy fokozd az erőt

"Hetedik tekercs:

Csavard az öklöd tüzes szemmel, hogy fokozd a Chi Lit; a test és a tudategészséges, az életerő szelleme kibontakozik. Guggolj le és lovagolj egyenes mellkassal. Tartsd az öklöd vagy üss tenyérrel erősebben. Bal-jobb, a két kézzel felváltva. Ragadd meg. tartsd tüzes szemmel, használd a Li Chit."

A hetedik brokáttekercs a gyakorlatsor legerőteljesebb, leginkább kifelé irányuló mozdulata. A Wudang taoista értelmezés szerint ez a tekercs a legkülsőbb, leginkább fizikai jellegű gyakorlat a nyolc közül: lóállásból végzett ütő mozdulat, amely az általános vitalitást és az izomerőt fejleszti. Emellett a harci szellemet is erősíti, amely a gyakorlás védelmét és megtartását segíti.

A klasszikus versben szereplő "tüzes szem" nem dühöngést jelent, hanem összpontosított, éber, határozott jelenlétet. A tekintet nem üresen néz, hanem irányt ad a mozdulatnak. A szem, a szándék és az ököl együtt dolgozik.

Ez a tekercs más minőséget hoz, mint az előzőek. Az ötödik tekercs a szív tüzét hűti, a hatodik a vesékhez és a derékhoz kapcsolódó mélyebb vitalitást támogatja, a hetedik pedig ezt az életerőt már határozottabb formában mozgósítja.

A gyakorlatban a test stabil alapból dolgozik. A lóállás erősíti a lábakat, a törzs megtartott, a mellkas nyitott, az ököl pedig célzottan indul előre. A mozdulat nem kapkodó és nem agresszív. A lényeg az erő összegyűjtése és tiszta irányba vezetése.

A versben szereplő Li Chi itt az erővel, vitalitással, belső töltéssel összefüggő minőségként értelmezhető. Nem pusztán izomerőről van szó, hanem arról, hogy a test, a tudat és a szándék egy irányba rendeződik.

A hetedik tekercs ezért nem egyszerű ütésgyakorlat. A csikung keretében az ütés nem támadás, hanem az erő felébresztése, összerendezése és kifejezése. A "tüzes szem" segít abban, hogy a gyakorló ne szétszórtan, hanem éberen és határozottan legyen jelen.

Röviden: a hetedik brokáttekercs az erő, vitalitás és határozott jelenlét gyakorlata. Lóállásból végzett ökölmozdulattal fejleszti az izomerőt, az általános életerőt és a harci szellemet. Segít abban, hogy a gyakorló ne csak ellazult és rendezett legyen, hanem belülről erős, éber és megtartott is.

Tanítói mondatként: ebben a tekercsben az erőt nem szétszórjuk, hanem összegyűjtjük és irányba rendezzük. A láb stabilan tart, a mellkas nyitott, az ököl határozott, a tekintet tüzes — a test és a tudat együtt fejezi ki az életerőt.

8. tekercs – A betegségek százai tűnnek el és maradnak a hátad mögött

"Nyolcadik tekercs:

A hét rendellenesség és betegségek százai tűnnek el és maradnak a hátad mögött; a betegségek százait a test gyengesége okozza. A láb felfelé, az eredmény aligha írható le. A fej fent, nyomj lefelé, hogy elérd a lábujjak végét. Tartsd a derekad és tartsd a mellkasod, mozogj fel- és le. Hatékonyan megszabadít a betegségtől és megszünteti a szerencsétlenséget (betegséget)."

A nyolcadik brokáttekercs a nyolc tekercs utolsó gyakorlata. Nem azonos a zárással, mert a gyakorlatsor után még külön záró rész következik. Ennek a tekercsnek mégis fontos rendező szerepe van: a sorozat végéhez közeledve segít kisimítani a qi áramlását, és összerendezni a testben felébresztett hatásokat.

A legtöbb 8 brokáttekercs-változatban az utolsó tekercs lábujjhegyre emelkedéssel és finom rázkódással történik. Ennek célja, hogy a gyakorlás során felébresztett qi áramlását kisimítsa, és ösztönözze azokat a meridiánokat, amelyek a lábujjaktól a belső szervek felé haladnak.

A Wudang-rendszerben ez az utolsó tekercs más formában jelenik meg: a víz elem meridiánjain végighaladva eljutunk a bokához, ahol a boka környéki pontok is szerepet kapnak.

Ennél a tekercsnél nem az a fő hangsúly, hogy újra a 6. tekercs vese–jing témáját ismételjük, hanem az, hogy a nyolc tekercs utolsó gyakorlataként rendezzük a gyakorlás során felébresztett qi áramlását.

A Wudang taoista értelmezés külön kiemeli a boka környékén található pontokat: a Taixi pontot, amely a Vese meridiánhoz, és a Kunlun pontot, amely a Húgyhólyag meridiánhoz kapcsolódik. Ezek érintése és aktiválása támogatja a derék és a vesék területét, ugyanakkor az utolsó tekercs rendező szerepét is erősíti.

A klasszikus versben szereplő "betegségek százai" képes megfogalmazás. Mai nyelven úgy érthetjük, hogy a gyakorlat a test általános gyengeségének csökkentéséhez, az állóképesség erősítéséhez, a meridiánok átjárhatóbbá tételéhez és a gyakorlás hatásainak összerendezéséhez kapcsolódik.

Röviden: a nyolcadik brokáttekercs az utolsó tekercs, de nem maga a zárás. Rendező hatású gyakorlat: segít kisimítani a qi áramlását, végigvezetni a figyelmet a víz elemhez kapcsolódó területeken, aktiválni a boka környéki pontokat, és előkészíteni a testet arra, hogy a külön zárásban a gyakorlás hatása nyugodtan elrendeződhessen.

Tanítói mondatként: ebben a tekercsben a nyolc brokát utolsó gyakorlatához érkezünk. A mozdulat a víz elem meridiánjain végighaladva, a boka környéki pontokat érintve segít kisimítani a qi áramlását, és előkészíti a testet a külön zárás csendes rendezésére.

A hatodik és a nyolcadik tekercs különbsége

A hatodik és a nyolcadik tekercs külsőleg hasonlíthat egymásra, mert mindkettő érinti a vesék, a derék, a víz elem és a lábak területét. A szerepük azonban nem ugyanaz.

A hatodik tekercs fő hangsúlya a vesékhez való kapcsolódás. A taoista szemléletben a vesék tárolják a jinget, vagyis az esszenciát, ezért ez a gyakorlat a vesetájék tudatosításán, a fáradt energia elengedésén és a derék élénkítésén keresztül a mélyebb vitalitást támogatja.

A nyolcadik tekercs ezzel szemben az utolsó tekercs rendező szerepét hordozza. Itt a fő hangsúly a qi áramlásának kisimításán, a meridiánok rendezésén és a boka környéki pontok aktiválásán van. Ez még nem a zárás, hanem az a mozdulat, amely előkészíti, hogy a zárásban a gyakorlás hatása nyugodtan összegyűljön.

Röviden:

  • 6. tekercs: kapcsolódás a vesékhez, jing, vitalitás, derék.
  • 8. tekercs: utolsó tekercs, qi-rendezés, meridiánok kisimítása, boka környéki pontok, előkészítés a zárásra.

A hatodik tekercsben a vesékhez és a jinghez kapcsolódunk; a nyolcadikban pedig az utolsó tekercs rendező minőségével kisimítjuk a felébresztett qi áramlását, mielőtt a külön zárásban összegyűjtenénk a gyakorlás hatását.

Zárás – a gyakorlás hatásának összegyűjtése

A Nyolc brokáttekercs gyakorlása nem ér véget az utolsó tekercsnél. A zárás ugyanúgy része a gyakorlásnak, mint a nyitás.

A nyitásban megérkezünk, összerendezzük a testet, a légzést és a figyelmet. A zárásban pedig lecsendesítjük a mozgást, összegyűjtjük a gyakorlás során felébresztett energiát, és visszavezetjük a figyelmet a középpontba.

A zárásban nem hirtelen fejezzük be a gyakorlást. Nem "abbahagyjuk" a csikungot, hanem befejezzük. A mozdulatok után a testben még dolgozik mindaz, amit a gyakorlás elindított: a légzés mélyebb lett, a keringés élénkült, az ízületek, izmok, meridiánterületek átmozdultak, a figyelem befelé fordult.

A zárás segít ezt nem szétszórni, hanem lecsendesíteni és rendezni.

A taoista szemléletben fontos, hogy a gyakorlás során felébresztett qi ne maradjon szétszórva a testben, hanem visszarendeződjön a középpontba. Ezért a zárás egyik legfontosabb szerepe az, hogy visszavezesse a figyelmet az alsó tantienbe.

Ez nem erős koncentrációt jelent. Inkább finom belső összegyűjtést: a mozgás elcsendesedik, a légzés természetessé válik, a figyelem pedig visszatér a test közepébe.

Olyan ez, mintha a gyakorlás során megmozgatott, felébresztett minőséget nem hagynánk szétáradni és elveszni, hanem hazavinnénk a középpontba.

A zárásnak testi szinten is fontos szerepe van. Segít a gyakorlásból nem hirtelen kilépni, hanem fokozatosan visszatérni. A test megérzi, hogy vége a mozgásos résznek, de a belső figyelem még megmarad. A légzés lecsendesedik, az idegrendszer nem kap hirtelen váltást.

Ha a nyitás a kapu, amelyen belépünk a gyakorlásba, akkor a zárás az a kapu, amelyen keresztül rendezetten visszatérünk.

Röviden: a zárás segít lecsendesíteni a mozgást, rendezni a légzést, visszahozni a figyelmet az alsó dantianhoz, összegyűjteni a gyakorlás hatását, és harmonikusan lezárni a 8 brokáttekercset.

A zárás tehát nem csak "az utolsó mozdulat". Ez az a csendes befejező rész, amelyben a gyakorlás hatása belül elrendeződik.

Összegzés

A Wudang taoista nyolc brokáttekercs ereje az egyszerűségében van. A mozdulatok könnyen követhetők, mégis mélyen dolgoznak a testtel, a légzéssel, a figyelemmel és az energiaáramlással.

A gyakorlás során megnyitjuk a testet, rendezzük a légzést, erősítjük a lábakat, átmozgatjuk a gerincet, támogatjuk a belső szervekhez kapcsolódó energetikai rendszereket, oldjuk a feszültséget, és fokozatosan visszatalálunk egy nyugodtabb, összeszedettebb állapotba.

A nyolc brokáttekercs gyakorlása arról szól, hogy figyelemmel, légzéssel és egyszerű, áramló mozdulatokkal újra kapcsolatba kerüljünk a testünkkel, az életerőnkkel és azzal a belső nyugalommal, amelyből az egészség hosszú távon épülni tud. Egész testünket átmozgatja, egész energiarendszerünket harmonizálja.

Az idézetek a Lunarimpex Bt. kiadásában megjelent Dr. Yang Jwing-Ming A Nyolc Brokáttekercs című könyvből származnak.

Share